Kis Jankó Bori és nőtársai

Női szálak: tudomány, népművészet, hagyomány című kiállítás feliratai

 

Kis Jankó Bori

1876–1954

Hímzőasszony és mintaíró, a mezőkövesdi matyó hímzések előrajzolója és továbbfejlesztője. A Matyó Háziipari Szövetkezet egyik alapítótagja. A hímzéshez való tehetségét édesanyjától és szűcsmester nagyapjától örökölte: művészi munkájával a matyó hímzést színesebbé és motívumkincsében gazdagabbá tette. 1953-ban az elsők között kapta meg a Népművészet Mestere címet. Kis Jankó Bori egész életében petróleumlámpa fénye mellett dolgozott, a rangos elismerésnek köszönhetően pedig bevezették házába a villanyt. A következő évben áramütés okozta halálát.

Csapó Ida megjegyzése: „Nagyon megdöbbentett, amikor megtudtam, hogyan halt meg áramütésben Kis Jankó Bori. A mezőkövesdi emlékház tárlatvezetője szerint: „Bori néni egész életében petróleumlámpa fényénél dolgozott, tiltakozott, hogy bevezessék házába a villanyt. Ám amikor az állami kitüntetést megkapta, addig unszolták, hogy hozzájárult, a szobájában egy szál villanykörte legyen. Be is szerelték, de kapcsolót már nem, a mennyezetről az asztal fölé lelógó csupasz égő ki-be csavarással működött. Egy viharos napon, amikor az eső elállt, kiment a kertbe virágait rendbe tenni, majd visszajött a szobába, vizes kézzel becsavarta az égőt, halálos áramütés érte, másnap reggel találtak rá, az asztal mellé lerogyva.” 77 éves volt, és még élhetett volna…”

 

Király Ilus

1886–1966

Hímzőasszony, a kalocsai népi hímzés formálója, a Kalocsai Népművészeti és Háziipari Szövetkezet alapítótagja. Az ókalocsai vagy szomorú kalocsai hímzést alakította át színesebbé és gazdagabbá, létrehozva az új kalocsai hímzőstílust. Hírneve az 1920-as évektől már külföldre is eljutott. Művészetének hatása évtizedeken át érvényesült Kalocsa vidékének népművészetében. 1953-ban a Népművészet Mestere cím legelső kitüntetettjei közé tartozott.

 

Nagy Olga

1921–2006

Újságíró, néprajzkutató, az erdélyi magyar folklorisztika kiemelkedő egyénisége. Tanítói pályája után az Utunk és a Dolgozó nő szerkesztőségében dolgozott, ekkor kezdte el a falusi társadalom, az iparosodás kérdéseit és a nők élethelyzetét kutatni. A Román Tudományos Akadémia Folklór Intézetének munkatársaként népmesekutatással, az élő mesemondás művészi eszköztárával és cigány mesemondók egyéniségvizsgálatával foglalkozott. Paraszt dekameron és Kiszáradt az én örömem zöld fája c. munkái a széki asszonyok sorsára világít rá.

 

Erdélyi Zsuzsanna

1921–2015

Néprajzkutató, folklorista, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Nemzet Művésze. A külügyminisztérium diplomatájaként, a Művelődési Minisztérium néprajzi kutatócsoportjának és a Néprajzi Múzeum népzenei osztályának, majd az MTA Néprajzi Kutatócsoportjának munkatársaként dolgozott. Tudományos munkássága során szakrális szövegfolklórral foglalkozott, miután 1968-ban egy középkori eredetű archaikus népi imádságot hallott Babos Jánosné Ruzics Rozáliától Nagyberényben. Az egyház tudta és akarata ellenére végzett népi gyakorlatot feltáró hatalmas kutatómunkájának eredményeit a Hegyet hágék, lőtöt lépék c. munkájában foglalta össze.

 

Dömötör Tekla

1914–1987

Néprajzkutató, folklorista, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára, a történelemtudományok doktora, az irodalomtudományok kandidátusa. Angol–német szakos tanári diplomát szerzett, tanult a Sorbonne-on; a Magyar Nemzeti Múzeum elnökségének munkatársaként, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár tudományos főmunkatársaként, valamint a Színháztudományi Intézet osztályvezetőjeként dolgozott. Tudományos munkásságában a népköltészet, a népszokások, a néphit és a népi színjátszás történeti rétegeit és európai összefüggéseit kutatta. A magyar néphit és népszokások, Magyar népszokások és a Naptári ünnepek – népi színjátszás c. munkái a néprajztudomány alapműveinek számítanak.

 

Kovács Ágnes

1919–1990

Néprajzkutató, folkorista, a Kelet-európai Tudományos Intézet, a Néprajzi Múzeum, majd az MTA Néprajzi Kutatócsoportjának munkatársa. Fő szakterülete a népmesekutatás volt, legtöbb munkája a mesegyűjtés módszereivel és a népi játékok ismertetésével kapcsolatban jelent meg. Kalotaszegi népmesékkel és székely népköltészettel, valamint román–magyar összehasonlító mesevizsgálatokkal foglalkozott. A gyermekfolklór iránti érdeklődése is végig kísérte pályáját: találóskérdéseket, mondókákat, gyermekjátékokat gyűjtött és ezek gyűjtésére is buzdított.

 

Morvay Judit

1923–2002

Néprajzkutató, muzeológus, a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjának és az MTA Néprajzi Kutatócsoportjának tudományos munkatársa. Részt vett a Magyar Néprajzi Atlasz, valamint a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Felső-Tiszavidék tájegységének munkálataiban is. A Budapest környéki falvak gazdálkodásának kutatásai inspirálták a népi táplálkozástörténeti munkáit. Fő műve, az Asszonyok a nagycsaládban c. munkája mátraalji palóc asszonyok életét mutatja be.

 

Fél Edit

1910–1988

Néprajzkutató, a budapesti Néprajzi Múzeum tudományos főmunkatársa, a néprajztudomány első női kandidátusa. A népi hímzések, a népművészet és a népviselet kutatása mellett tudományos érdeklődésének középpontjában a magyar paraszti társadalom rétegződése és családszervezete állt. A magyar néprajztudomány történetében meghatározó az Átányon (Heves m.) Hofer Tamással közösen végzett két évtizedes kutatómunkája, amellyel megteremtették a mai társadalomnéprajz és a monografikus tárgygyűjtés alapjait.

 

Torma Zsófia

1832–1899

Az első magyar női régész, a kolozsvári egyetem bölcsészdoktora. Tanulmányozott Hunyad vármegyei csigatelepeket, részt vett Tordos és a nándori barlang őstelepének ásatásán. A kolozsvári múzeum egyik alapító tagjai, régészeti értekezéseit pedig az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a Hunyadvármegyei Történelmi és Régészeti Társulat gyűlésein olvasta fel. Hatalmas régészeti gyűjteményének darabjait iskolák, egyletek és az Erdélyi Múzeum számára ajánlotta fel.

 

Undi Mariska

1877–1959

Grafikus, festő, meseillusztrátor és iparművész. A budapesti mintarajztanodában Székely Bertalan növendéke volt, később a nagybányai és a gödöllői művésztelep alkotójává vált. Az 1910-es években fűző nélküli női ruhákat tervezett, a női emancipációról szóló elveiről cikkeket írt a Nő és társadalom c. lapba, ugyanakkor népművészeti gyűjtőutakon járt a Sárközben, Matyóföldön és Kalotaszegen. Sokszínű munkássága kiterjedt a szőnyegek és hímzések, gyermekszobák, játékok és bútorok tervezésére, gyermekkórház freskókkal való díszítésére, tankönyvek és mesekönyvek illusztrációinak elkészítésére is.

 

Zsolnay Júlia 1856–1950

Zsolnay Teréz 1854–1944

A Zsolnay család örökösei, tervezőművészek. A nővérek az 1870-es évektől kezdve rendszeresen terveztek magyaros, népies motívumokkal díszített tárgyakat a Zsolnay gyár számára. Gyűjtötték a baranyai és távolabbi tájak magyar, bosnyák, bunyevác és horvát népi textíliáit, valamint a Pécs környéki, erdélyi és felvidéki fazekastermékeket. E hatalmas népművészeti gyűjteményük díszítményei a nemzeti ornamentika motívumkincsének egyik forrása. Teréz a magyar, Júlia – aki később festőművész lett – a keleti (perzsa és indiai) motívumokat kedvelte és alkalmazta szívesen.

 

Lukáts Kató

1900–1990

Grafikusművész, illusztrátor érdemes művész, a magyar art deco egyik kiemelkedő alakja. Alkalmazott grafikusként reklámgrafikák, plakátok, levélpapírok, folyóiratcímlapok, sőt árucsomagolás tervezésével is foglalkozott. Legismertebb munkái a Móra Ferenc Ifjúsági Kiadó számára készített könyvillusztrációi voltak: Ablak–Zsiráf, Zengő ABC, Gőgös Gúnár Gedeon, Dörmögő Dömötör és a Világszép Nádszálkisasszony. Tervezett diafilmeket, textileket és bútorokat is, valamint részt vett nemzetközi iparművészeti és grafikai kiállításokon.

 

Tüdős Klára

1895–1980

Az Operaház jelmeztervezője, a Corvin Áruház Pántlika divatszalonjának vezetője, színházi rendező, a Fény és árnyék c. első magyar hangosfilm alkotója, az Országos Református Nőszövetség elnöke, a Magyar Asszony c. lap alapítója, a Magyaros Öltözködési Mozgalom Országos Bizottságának tagja. A magyar népviselet kutatója és divattervező; népi motívumokkal díszített, különleges darabjaival osztatlan sikert aratott itthon és külföldön egyaránt. A II. világháború idején férjével és a svéd misszióval együtt gyerekeket mentettek, számos üldözöttnek adtak menedéket Istenhegyi úti villájukban. Az 1950-es években sorsuk a kitelepítés lett.

 

Kerecsényi Edit

1927–2006

Néprajzkutató, régész és művészettörténész, a 1951 és 1983 között nagykanizsai Thúry György Múzeum igazgatója. Nagykanizsa és Dél-Zala kiváló ismerője, a zalai népviseletek, a népi méhészet, a Mura-menti horvátok és a jugoszláviai magyarok kutatója. Részt vett a Göcseji Falumúzeum tudományos előkészítésében és mintegy 100 kiállítást rendezett Nagykanizsán és Zalaszentbalázson, Letenyén, Pogányszentpéteren, valamint tájházakat hozott létre Galambokon és Tótszerdahelyen. A zalai fehérhímzéseket bemutató mintagyűjteménye máig népszerű a kézimunkázók körében. A történeti, néprajzi és természettudományos témájú Erdő és ember Zalában című kiállítása az egyik legemlékezetesebb munkája.