Aprólékos technika mögött mély elköteleződés

Szécsényi Rózsa önkormányzati képviselőnő megnyító beszéde Csapó Ida „…a lány, az csak éppen hogy van.” című önálló, 30 nőtörténeti cérnaportréját bemutató szegedi kiállításon.

… a lány, az csak éppen hogy van.”– Nőtörténetek képekben”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Vendégek!

Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy ma együtt nyithatjuk meg ezt a különleges kiállítást, amely nemcsak a művészet, hanem a női sorsok, történetek és küzdelmek előtt is tiszteleg.

„… a lány, az csak éppen hogy van.” Csapó Ida cérnafestményei nyomán című tárlat nem csupán vizuális élményt nyújt, hanem mély és elgondolkodtató párbeszédre hív bennünket – múltunkkal, jelenünkkel, és önmagunkkal.

Ez a kiállítás különleges, hiszen olyan technikával mesél, amely önmagában is jelentéssel bír: cérnával. Egy olyan anyaggal, amely egyszerre törékeny és erős – akárcsak a nők történetei, amelyeket Ida munkái új fénybe helyeznek.

Láthatunk itt 30 portrét, a teljesség igénye nélkül: Elizabeth Cady Stanton, Kossuth Zsuzsanna, Salkaházi Sára , Szendrey Júlia, Simone de Beauvoir vagy  Modok Mária portréját.

A cérnavarrás, ez a finom, türelmet és precizitást igénylő technika, különös kifejező eszköze annak a témának, amelyet a művész ebben a kiállításban körüljár: a női lét sokrétűsége.

A szálak itt nemcsak fonalakként, hanem szimbólumokként is működnek – összekötnek generációkat, visszavarrják a történelem kirekesztett vagy elfeledett darabkáit, és láthatóvá teszik azt, ami sokáig láthatatlan volt.

Egy-egy alkotás előtt megállva talán egy nagymamánkra, egy munkában megfáradt kézre, egy elnémított véleményre, vagy éppen egy diadalmas pillanatra ismerünk rá és mindazokra a történelmi alakokra, akiket a művész elénk varrt.

De ezek a képek nemcsak egyéneket ábrázolnak – hanem mindannyiunk közös történelmét. Azt a történelmet, amelyet sokáig férfiak írtak, de amelyben nők is éltek, alkottak, szenvedtek és álmodtak. Itt az idő, hogy az ő hangjuk is hallhatóvá váljon.

Csapó Ida nem pusztán alkot, hanem összeköt: múltat – jelennel, személyest-  közössel, némaságot – hanggal.

Műveiben ott remeg minden öltésben az emlékezés szándéka, minden szálban a láthatatlanságból való kiemelés szelíd ereje. Az ő keze nyomán a cérna nemcsak fonál lesz, hanem narratíva – női sorsok, elfeledett életek, hétköznapi hőstettek finoman kimunkált krónikája

A kiállító művész cérnával ír – nem betűket, hanem érzelmeket, gesztusokat fejez ki, portréket készít. Az aprólékos technika mögött mély elköteleződés áll: a női tapasztalatok iránt, a kézművesség újraértelmezése iránt, és a művészet felelősségvállalása iránt.

Ez a kiállítás emlékeztet bennünket arra, hogy az alkotás lehet csendes ellenállás, érzékeny emlékezés, vagy éppen gyógyító gesztus is.

Különösen fontosnak tartom, hogy ma, amikor újra és újra fel kell tennünk a kérdést: Kik írják a történelmet? – ilyen alkotók, mint Csapó Ida, nem hagyják, hogy a női szálak kihulljanak a közös szövésből. Művei által emlékezünk és tanulunk.

Ida munkássága számomra – és remélem, Önök számára is – arról szól, hogy a nőtörténet nem a nagy gesztusok terepe, hanem az apró részleteké.

Azé a kézmozdulaté, amely generációkon át ismétlődött. Ezek a képek nem kiáltanak, hanem halkan beszélnek – de aki figyel rájuk, mély igazságokat hallhat ki belőlük

Kérem, ne csak nézzenek – lássanak.

Ne csak csodáljanak – érezzenek.

Merjenek kérdezni, újraértelmezni, kapcsolódni ezekhez a történetekhez.

Ez a kiállítás nemcsak a múltról szól – hanem arról is, hogy hogyan akarunk emlékezni. Milyen történeteket mesélünk tovább, kinek a hangját erősítjük meg, és hogyan tudunk együtt, közösségként új szálakat varrni a jövőhöz.

Köszönet illeti Csapó Idát, hogy megosztja velünk ezeket a különleges alkotásokat – és ezáltal saját látásmódját, érzékenységét és belső világát is.

Köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult ehhez az egyedülálló tárlathoz és Önöknek is, hogy jelenlétükkel megtisztelik ezt a napot.

A kiállítást ezennel tisztelettel megnyitom. Köszönöm figyelmüket!

Elhangzott 2025. május 27-én, Szegeden a Belvárosi Moziban a ZSIFF-en: Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál nyitó napján. 

Fotó: Kuklis István